2018. júl 04.

Színes, idézetek a virágládán, avagy egy mottónak itt is lehet helye

írta: Színspiráció
Színes, idézetek a virágládán, avagy egy mottónak itt is lehet helye

A hagyományos műanyag virágládákat ma már fa tartókba is tehetjük. Több barkács áruház és helyi fatelepek is árulnak készen, a szabvályos 40cm-es, illetve 60cm-es balkonládához való tárolót fenyőből. Teljesen személyre szabhatóak. Maradhatnak natúr fenyő színben, egy kis lakkal lezárva, vagy vékonyan lazúrozhatjuk is ezeket.

dsc_0780_1.JPG

Nálunk a szélezetlen akáckerítés sötétbarna (paliszander) felületét törik meg ezek a most már évelő növényekkel beültetett "fa dobozok". A vertikális kerthez nem kell más, csak egy fix, függőleges felület, amit valamennyi napfény azért ér és a falnak megfelelő rögzítéssel a fa ládákba már ültethetjük is a növényeket. Így kiemelhetjük, vagy épp elrejthetjük a falat.

Tipp: nem csak színekkel, de üzenetekkel is személyesebbé varázsolhatjuk a faládákat, ezzel meghatározva a kert, bejárat hangulatát.

dsc_0781_1.JPG

Szándékosan arra törekedtem, hogy a kerítés síkjából kiemelkedő virágládák hangsúlyosabbak legyenek, így színesek lettek (ráadásul színátmenetesek), felületükre a lazúrozást megelőzően film idézetet stencileztem. Egy-egy film jelenet, idézet mindenki számára meghatározó, azonnali hangulatot teremt. Mi olyanokat választottunk közösen, amit az egész család szeret. A 60cm-es virágláda kellő helyet biztosított a hosszabb idézetnek is. A szöveg kerülhet a lazúr alá, vagy felé, attól függően, hogy milyen anyagot használunk és mi a célunk. Lazúr fölé alkalmazhatunk akril festékeket, mivel ezek száradás után teljesen vízállóak lesznek, lazúr alá szintén, de itt vízlepergető tulajdonsága miatt a normál esetben felületzárásra használt waxok is szóba jöhetnek. Érdemes tesztelni a lazúrokat, festékeket, hogy együtt milyen a megjelenésük. Nekem például a fehér akrilfestékes verzió annyira nem teszett, mint a sötét feliratos. Fémes csillogása miatt én a Bondex Metal Effect Wax mellett maradtam. A feliratokhoz rendelt betű stencil készletet használtam. (Ezek webáruházakban, kreatív boltokban készen is kaphatóak, de vannak akik kifejezetten egyedi igények szerint is gyártanak stencileket).

dsc_0785_1.JPG

A tiszta, portalanított felületen megterveztem a feliratok körülbelüli hosszát, majd a stencil segítségével elkezdtem a betűk felvitelét. Az ujjamra puha, szöszmentes rongy darabot csavartam, ujjbegyemet csak finoman érintettem a waxba, és így húztam végig a stencilen.

Tipp: érdemes a stencil felületét még munka közben mindkét oldalon megtörölni, mert a festékhez hasonlóan a wax is rászáradhat. 

dsc_0789_1.JPG

A stencilezett felületre kb 20 perc várakozást, száradást követően vittem fel a lazúrt.

A Lazurán 3in1-ben vékonylazúr vizes bázisú, így könnyű és kellemes vele dolgozni. Favédőszer, alapozó és lazúr egyben, így nekünk "csak" festeni kell. A kezeletlen felület hamar beszívja a festéket.

Tipp: lazúrozás során mindig száliránnyal megegyezően húzzuk az ecsetet minél nagyobb felületen eloszlatva a festéket, hogy szép legyen a felület. Mivel a lazúr felhúzza a fa rostjait, két réteg közt a szebb eredmény érdekében finom csiszolószivacs haszálata javasolt. 

Az ombre festés során minden lazúrt a kezem ügyébe készítettem, nyitva, hogy gyorsan lehessen haladni. A választott színeim a cédrus, kapribogyó és teak voltak- ezek elég éles kontraszttal rendelkeznek, de összemosva a színeket, vidám, színes fókuszpontot érhetünk el velük a kertben. Fentről lefelé, illetve balról jobbra haladtam, ahogy a színátmeneteket szerettem volna. A színek találkozásánál kb 1-1 ecsetnyi szélességben húztam egymásra két egymást követő színt. Ha gyorsan dolgozunk és még nem ivódott be teljesen a festék, szépen keverednek a felületen.  

dsc_0792_1.JPG

Tipp: Érdemes színenként külön ecsetet használni. A munka megkezdése előtt egy azonos alapanyagú, fadarabon fontos a próbafestés végzése, hogy lássuk a színeket egymás mellett, így még tudunk változtatni, ha valami mégsem tetszik!

A második réteg lazúrt 2 óra elteltével az elsővel megegyező módon vittem fel. Ez kissé a színeket is mélyítette. Tapasztalatom alapján a teak színe erősebben, mint a kapribogyó, így én kizárólag a zöld szakaszra felvittem egy harmadik réteget is.

Teljes száradást követően a helyükre csavaroztuk a virágládákat, majd belehelyeztem a korábban már beültetett műanyag balkonládákat.

A színes fa virágládák egész évben vidám, színes színfoltjai lesznek a kertnek! Aki elolvassa az idézeteket, biztos jobb kedvre deül majd tőlük.

Felhasznált anyagok:
- Fa virágláda tartó (fatelep/barkács áruház)
- Lazurán aqua 3in1 cédrus, kapribogyó, teak színekben
- Akril ecset 50mm
- Csiszolószivacs (finom)
- Betű stencil
- Bondex Metal Effect Wax
- Puha rongy
- Vízmérték
- Facsavar

Szép napot!
Lilla :) 

dsc_0805_2.JPG

 

Szólj hozzá

tavasz idézet nyár virág kert vizes aqua teak virágláda egyedi flowers cédrus greenway plants kapri ombre DIY bondex greenwaydsgn lazurán